A helyes úton

„Bevallom: egy pillanatra elbizonytalanodtam” – írja Josef Bieger-Hänggi, a Justitia et Pax Bizottságok Európai Konferenciájának svájci elnöke. – „Azt hittem, a katolikus egyházvezetés pályakorrekciójában restaurációs törekvés, a világ- és emberidegenség egyházi trendje rajzolódik ki. Azt hittem, az egyház jobbra húz. S nem tudtam osztozni a pápa békülékenységében. De minél tovább töprengtem, annál nagyobb örömet éreztem újra az egyház iránt. Hiszen a Piusz Testvérülettel való kiengesztelődés csak az első lépés! Lehetne-e logikusabb folytatás, mint hogy a megbékülést nyújtó kéz most az összes többi kirekesztett és elítélt felé is kitáruljon? Talán már a jövő héten hallani fogunk a pappá szentelt nők kiközösítésének feloldásáról (»ami persze nem azt jelenti, hogy rögtön gyakorolhatják is hivatalukat«). S az utána következő héten pápai körlevélben jut el minden elvált és újraházasodott emberhez a bocsánat megváltó szava, az isteni könyörületesség e csodálatos jele. Munkacsoport létesül, mert az egyház immár teljes embernek szándékozik elismerni azokat, akiknek szexualitása azonos neműek felé irányul, és szeretné valódi egyházaknak tekinteni az Úr Jézus Krisztust követő valódi keresztény közösségek sokaságát. Sőt, remélhetjük, hogy a kiengesztelődés gesztusa azoknak a papoknak is szól, akiket összeroppantottak hivatásuk gyakorlásának feltételei. Békesség születik a római központ és az egyházi praxis térségi formái között. És egyáltalán: a kéznyújtás  mozdulata olyannyira egyetemes, hogy, túl a belső egyházi vitákon, az egyházszakadás legrosszabb fajtája, a világ szegényei és (magunkfajta) ellustult gazdagjai közti szakadék válik a legégetőbb gonddá, a Biblia szava szerint: »megkönyörülök a népen«. El kell ismernem: ha így nézzük, van ok az örömre; innen nézvést a katolikus egyház helyes úton jár. Persze, alighanem »a nép zúgolódása« is szükséges hozzá, mint annak idején  Mózes körül a pusztában.”