A Mérleg 2009/1–2-es számában egyebek közt Peter Hünermann fejti ki véleményét a Vatikán közeledéséről a katolikus fundamentalizmus szakadár élcsapatához. Részlet a kiemelkedő német teológus tanulmányából:
„A II. Vatikáni Zsinat hermeneutikája
A jelenlegi válság fő oka nem a hanyag adminisztrációban, nem valamelyik érintett idős bíboros vészes túlterheltségében, nem a hiányos kommunikációban vagy a magányos döntésekre hajlamos egyházfő karakterében keresendő. A felsorolt körülmények szintén sajnálatosak, hiszen nagy horderejű, súlyos következményekkel járó határozatokról van szó, a probléma magja azonban nem ezekben, még csak nem is Willamson püspök kártékony és visszataszító antiszemita nézeteiben rejlik. A probléma magja elsősorban teológiai termé- szetű, és ekkleziológiai-kánonjogi, ekkleziológiai-teológiai és ekkleziológiai-morálteológiai szempontból vizsgálható. A pápa hivatali működése miatt a hívőknek a Péter szolgálatába – mint a hit és erkölcs védelmébe – vetett hite mélyen megrendült. Döntése következtében az egyházat az a veszély fenyegeti, hogy a jövőben magán az intézményen belül olyan papokat és püspököket képezhetnek, akik nem tesznek hitet a katolikus hit és erkölcs mellett.
A pápa nem engedheti, hogy egy szakadár, eretnek csoporttal való tárgyalások befolyásolják a II. Vatikáni Zsinat hiteles értelmezését, mert az súlyos árnyékot vetne a Hittani Kongregációnak a II. Vatikáni Zsinatot értelmező „autentikus nyilatkozataira”. A pápa hivatali működésével kapcsolatos tényállás másik aspektusa a következő: XVI. Benedek röviddel hivatalba lépése után, 2005 decemberében, a Római Kúria tagjaihoz intézett karácsonyi beszédében a „folytonosság hermeneutikája” és a „megszakítottság hermeneutikája” kifejezésekben ragadta meg a II. Vatikáni Zsinat értelmezésének problematikáját. A folytonosság hermeneutikájáról szólva hangsúlyozza, hogy Zsinat előtt és után is csupán egyetlen, folytonos, identitását a hitből származtató egyház létezik. A modern világban végbement változásokkal kapcsolatban, amelyek miatt a hit által vezérelt egyháznak újra kellett gondolnia helyzetét, így vélekedik: „A II. Vatikáni Zsinat a hit és az egyház valamint a modern gondolkodás bizonyos lényeges elemei kapcsolatának új definiciójával felülvizsgált és helyesbített is néhány történelmi döntést, ebben a látszólagos diszkontinuitásban azonban még jobban megőrizte és elmélyítette belső természetét és valódi identitását”. (AAS 98 [2006] 51) Fenti gondolatmenetét a vallásszabadság példáján világítja meg, a korábbi helyzet és a modern kori szituáció összevetésével. Mindezzel természetesen messzemenően egyetértünk. Az azonban nyugtalanító, hogy a megszakítottság hermeneutikájáról szóló szakaszban a tradicionalistákról egyáltalán nem történik említés, csupán a „progresszistákról”, akik csak a zsinat szellemiségét tartották fontosnak, miközben a szövegek jelentőségét, a kompromisszumos megoldásként átvett túlhaladott formulák miatt, lebecsülték. XVI. Benedek tehát, mint beszédéből kitűnik, elfogadja a zsinatot, eredményeinek veszélyeztetettségét azonban teljesen egyoldalúan látja. Szó sincs tehát arról hogy a pápa elutasítaná a zsinatot vagy értetlenül állna vele szemben, hogy a hitről ne beszélne illetve gondolkodna elég mélyértelműen, vagy ne tenne meg minden tőle telhetőt az evangélium érdekében. Mint a szövegből kiolvasható, XVI. Benedek világosan látja, hogy az egyház a modern világban elfogadottságát tekintve súlyos válságba került, ám az a meggyőződése, hogy az egyház jövője kizárólag a tradicionális körök megnyerésével biztosítható.
Botrányos tévedés
Véleményem szerint – természetesen salvo meliori iudicio – botrányos teológiai jellegű hivatali tévedés történt. Mi lehet a megoldás? Ahogyan például a hivatalban levő államelnökök esetében, ebben az esetben sem létezik olyan bíróság amely a pápát, mint hivatalos tisztségviselőt felelősségre vonhatná és elítélhetné. Eretnekség esetén például a bíborosi kollégium feladata lenne, hogy a pápát eltávolítsa székéből, mert az eretnek pápa ipso facto elveszíti hivatalát. Ám jelen esetben nem erről van szó. Az egyház és a pápaság története során számos hivatali tévedés történt. A nyomukban kialakult válság megoldása általában nehéz és hosszadalmas. Ebben az esetben pedig különösen, mivel az 1988 óta zajló folyamatnak egész sor bíboros és püspök is szemlélője sőt részese volt. A jelenlegi helyzet tehát rendkívüli józanságot, alázatot, önzetlenséget és az egyéni ambíciókról való lemondást, azaz az Evangélium szellemében való cselekvést igényel Isten egész népe, nemcsak a hívők, hanem a pápa, a bíborosok, a püspöki konferenciák résztvevői, a papok, a diakónusok és a lelkipásztorkodásban résztvevő egyéb munkatársak részéről is. A pápa, a bíborosok és a püspökök csak akkor nyerhetik vissza a nyilvános cselekvés szabadságát, ha a hit és erkölcs ellen vétő hivatali tévedésüket beismerik és helyesbítik. Az a pápa, aki elfogadja, hogy egy szakadár eretnek csoport feltételeket szabjon neki és munkatársainak – nem szabad. A fentiek alapján a szemlélőnek könnyen az a benyomása támadhat, hogy, a római elöljáróság külső nyomásra cselekedett, és, mint ilyen, a közvélemény és a média foglya. A tradicionalisták részéről már el is hangzott néhány ilyen irányú állásfoglalás. A döntések semmissége mindenesetre megkérdőjelezhetetlen. E tény különféle formában kommunikálható. Egyelőre kényszeredett negatív elhatárolódás tapasztalható. Ám még az sem lenne kielégítő, ha csupán a kiközösítést visszavonó dekrétum aláírója, Giovanni Battista Re bíboros nyilvánítaná érvénytelennek a dokumentumot, hiszen a pápa nyilvánosan a sajátjának minősítette a döntést. A válságból vezető kiút keresése során a következő kérdés az okozott károk, az egyház által a világban és az egyházban okozott bizalomvesztés fokozatos orvoslásának a mikéntjét célozza. Hatalmas mennyiségű törmelék vár eltakarításra. A helyes döntések meghozatalához elmélyült imádság, minden szinten való megtérés, és a Szentléleknek, valamint hét ajándékának a támogatása szükséges. A konkrét lépések végrehajtása, az egyház öntisztulása nem lesz könnyű feladat.” (Mente Éva fordítása)
Botrányos tévedés
Véleményem szerint – természetesen salvo meliori iudicio – botrányos teológiai jellegű hivatali tévedés történt. Mi lehet a megoldás? Ahogyan például a hivatalban levő államelnökök esetében, ebben az esetben sem létezik olyan bíróság amely a pápát, mint hivatalos tisztségviselőt felelősségre vonhatná és elítélhetné. Eretnekség esetén például a bíborosi kollégium feladata lenne, hogy a pápát eltávolítsa székéből, mert az eretnek pápa ipso facto elveszíti hivatalát. Ám jelen esetben nem erről van szó. Az egyház és a pápaság története során számos hivatali tévedés történt. A nyomukban kialakult válság megoldása általában nehéz és hosszadalmas. Ebben az esetben pedig különösen, mivel az 1988 óta zajló folyamatnak egész sor bíboros és püspök is szemlélője sőt részese volt. A jelenlegi helyzet tehát rendkívüli józanságot, alázatot, önzetlenséget és az egyéni ambíciókról való lemondást, azaz az Evangélium szellemében való cselekvést igényel Isten egész népe, nemcsak a hívők, hanem a pápa, a bíborosok, a püspöki konferenciák résztvevői, a papok, a diakónusok és a lelkipásztorkodásban résztvevő egyéb munkatársak részéről is. A pápa, a bíborosok és a püspökök csak akkor nyerhetik vissza a nyilvános cselekvés szabadságát, ha a hit és erkölcs ellen vétő hivatali tévedésüket beismerik és helyesbítik. Az a pápa, aki elfogadja, hogy egy szakadár eretnek csoport feltételeket szabjon neki és munkatársainak – nem szabad. A fentiek alapján a szemlélőnek könnyen az a benyomása támadhat, hogy, a római elöljáróság külső nyomásra cselekedett, és, mint ilyen, a közvélemény és a média foglya. A tradicionalisták részéről már el is hangzott néhány ilyen irányú állásfoglalás. A döntések semmissége mindenesetre megkérdőjelezhetetlen. E tény különféle formában kommunikálható. Egyelőre kényszeredett negatív elhatárolódás tapasztalható. Ám még az sem lenne kielégítő, ha csupán a kiközösítést visszavonó dekrétum aláírója, Giovanni Battista Re bíboros nyilvánítaná érvénytelennek a dokumentumot, hiszen a pápa nyilvánosan a sajátjának minősítette a döntést. A válságból vezető kiút keresése során a következő kérdés az okozott károk, az egyház által a világban és az egyházban okozott bizalomvesztés fokozatos orvoslásának a mikéntjét célozza. Hatalmas mennyiségű törmelék vár eltakarításra. A helyes döntések meghozatalához elmélyült imádság, minden szinten való megtérés, és a Szentléleknek, valamint hét ajándékának a támogatása szükséges. A konkrét lépések végrehajtása, az egyház öntisztulása nem lesz könnyű feladat.” (Mente Éva fordítása)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése