December elején érkezett Bécsből az alábbi jelentős dokumentum:
BÉCSI KIÁLTVÁNY
az egyházjog alapvető megújításáról
Az Osztrák Katolikus Egyház reformmozgalmainak „Egyházreform és emberi jogok” címmel 2009. november 20-án Bécsben megtartott tanácskozása erős érvekkel támasztotta alá, hogy a római katolikus egyházjog (Codex Iuris Canonici, 1983) tarthatatlan.
A Kánonjogi Kódex többszörösen ellentmond a Biblia tanításának és a II. Vatikáni Zsinat határozatainak éppúgy, mint a napjainkban általánosan elfogadott alapvető emberi jogoknak.
Ezért nyomatékosan felszólítjuk az egyház illetékes vezető szerveit, hogy haladéktalanul szüntessék meg e súlyos hiányosságokat – amelyek jelentős mértékben veszélyeztetik az egyház hitelét –, egyúttal pedig az egyház népe és az egyházvezetés között tényszerűen már bekövetkezett szakadást.
Szükséges, hogy
- az egyház vezetői kezdeményezzék az egyházi alkotmány alapvető megújítását és
- feltétel nélkül hitet tegyenek az Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozata (1948), az Európai Emberjogi Konvenció (1950) és az Egyesült Nemzetek Emberjogi Szerződései (1966) mellett.
Ez mindenekelőtt az alábbiakat jelenti:
- a római centralizmus helyett a szubszidiaritást, amelyet a katolikus társadalmi tanítás szorgalmaz, és amely megfelel a helyi egyházak igényeinek, továbbá
- kollegiális és szinódusi tanácsadó testületek döntési joggal történő felruházását, hogy ezáltal a tekintélyelvű klerikalizmust testvéri egyetértés válthassa fel.
Mindehhez nélkülözhetetlen
- a nők és a férfiak teljes egyenjogúságának és életformájuk szabad megválasztásának elismerése: a házasság és a papi szolgálat nem zárják ki egymást;
- olyan tisztességes eljárásjog bevezetése, amely legalább a jogállami intézkedések és a független bíróság normáinak megfelel.
A tanácskozásra egybegyűlt katolikusok a keresztségben és a bérmálásban nekik juttatott felelősségük tudatában arra kötelezik magukat és szólítják fel egymást, hogy életüket ezen alapelvek szerint alakítsák, a belőlük fakadó igényt egyházi elkötelezettségük valamennyi szintjén érvényesítsék és széles körű megvalósításán fáradozzanak.
Bécs, 2009. november 27.
„Laieninitiative” [Laikus Kezdeményezés], Plattform „Wir sind Kirche” [Egyház Vagyunk Mozgalom], „Priester ohne Amt” [Szolgálaton kívüli Papok], „Pfarrerinitiative” [Plébánosok Kezdeményezése]
Magyarázat a Bécsi Kiáltványhoz
Az egyház súlyos válsága
A válság tünetei: az egyház csökkenő jelentősége az emberek életében; a hit nagy fokú visszaszorulása a társadalomban, az egyháztagok és lelkipásztorok drámai megfogyatkozása. E válság nem korlátozódik Ausztriára és Európára, de itt hamarabb és kivált egyértelműen mutatkozik meg.
Pluralista társadalmakban az egyház nem támaszkodhatik többé áthagyományozott struktúrákra. Igehirdetését és cselekvését hitelre méltó módon kell elfogadtatnia. Az egyház csak akkor jogosult társadalomkritika megfogalmazására, ha figyelembe veszi a korszerű tudásformákat és napjaink társadalmi rendjének normáit.
Elkötelezett katolikusok a II. Vatikáni Zsinat óta törekednek rá, hogy az egyházvezetést irányváltásra ösztönözzék. Fáradozásaik eredménytelenek. Róma még csak rendezett párbeszédre sem hajlandó a régóta világszerte fellépő reformerőkkel. Sőt azoknak viseli gondját, akik a II. Vatikáni Zsinat által kezdeményezett megújulást is elutasítják.
Az egyházjog megújítása
Sürgetően szükséges tehát, hogy az egyházvezetés gondolkodásmódja gyökeresen megváltozzék, s hogy ez a változás az egyházi struktúra korszerűsítésében fejeződjék ki. A hierarchia nem azonos az egyházzal, hanem szolgáló funkciót tölt be az egyházban. Minden igazság és tekintély az egyház egészét illeti meg, ezért a hierarchia kizárólagos igénye az igazság és a szabályozó hatalom egyedüli birtoklására át kell, hogy adja helyét a teljes egyháznép törvényes jogának az együttműködésre. Minthogy ezt a hatályos kánonjógi kódex semmilyen módon nem teszi lehetővé, ki kell dolgozni az egyházjog alapjaiban megújított változatát. A felülvizsgálatnak a különböző emberjogi nyilatkozatokhoz kell igazodnia.
Az egyház alulról épül
Minden helyi egyház – a plébániai közösségtől az egyházmegyén át egészen a térségi egyházig – a szó teljes értelmében egyház, s nem a római központ „helyi képviselete”. Az egyház alulról épül, miként ez az Újszövetség idején a házi gyülekezetekből kiindulva történt. A szubszidiaritás elve ezért mindenfajta egyházi rend alapvető feltétele. Ugyanakkor a hit egységének megőrzése érdekében szükség van a helyi egyházak közti intenzív kapcsolattartásra. A püspöki szolgálat legfőbb feladata ennek előmozdítása. Jézus nyomatékosan kijelenti, hogy követőinél ne úgy legyen, mint a politikai hatalom birtokosainál, akik uralkodnak népeik felett (Mt 10,42–43).
A szólásjog hagyománya
Az „egyházi demokrácia” szokványos hivatali elutasítása abból a gyanakvásból fakad, hogy vannak, akik az egyházat saját lényegétől idegen politikai rendszer keretei közé akarják szorítani. Holott a közös zsinati és szinódusi döntéshozatal valójában olyan ősi egyházi hagyományon alapszik, amely a szerzetesek káptalani gyűléseiben ma is tovább él. E döntéshozatalban mindig is részt vettek laikusok, hiszen „Isten gyermekeinek hívnak és azok is vagyunk” (1 Jn 3,1). A vitás kérdések tisztázásában már az apostoli zsinaton részt vett az egész gyülekezet (ApCsel 15,22). Ha komolyan vesszük minden keresztény testvériségét, akkor a klerikusokból és laikusokból álló osztálytársadalom történelmi kialakulása fejlődési rendellenességként értékelhető. Minden kereszténynek joga van hozzá, hogy számon kérje az evangélium követelményeit. Ezzel szemben egészen mostanáig még a Il. Vatikáni Zsinat által meghirdetett püspöki kollegialitás hatásai sem érzékelhetők; éppígy a különöböző egyházmegyei szinódusok reformkezdeményezései is évtizedek óta eredménytelenek. Strukturális változásokat a népszavazás kísérletei – mint például a milliónyi aláírást felmutató „egyháznépi kezdeményezés”, valamint a „Párbeszéd Ausztriáért” fórum döntései – sem idéztek elő. Ez a tarthatatlan állapot nem üres szándéknyilatkozatokkal, hanem csakis új, jogilag rögzített szabályokon alapuló, megváltozott magatartásmódokkal számolható fel.
Nincs férfi és nő
A nők és a férfiak egyenjogúsága megfelel a természetjognak, azaz nem a különféle emberjogi nyilatkozatok mondják ki elsőként; egyszersmind a keresztény üzenet alaprétegéhez is hozzátartozik. A Galata-levél ősi keresztségi formulája megszünteti az etnikai, társadalmi és gender-korlátokat: „nincs többé zsidó és görög, rabszolga és szabad, férfi és nő, hiszen mindnyájan egyek vagytok Krisztusban” (Gal 3,28). Ez az alapelv az egyháztörténelemben „feledésbe merült”, a katolikus egyház jelenlegi katekizmusában pedig háttérbe szorul. A nő leértékelése ily módon szorosan összefügg férfi–nő-kapcsolat leértékelésével. Az egyenjogúság az életforma szabad megválasztását és a karizma ajándékára adott szabad választ jelenti. Az egyházvezetés rendelkezései nem érvényteleníthetik ezt az alapjogot, ha e rendelkezések nyomán annak lényegi magja szenvedne kárt. A tanácskozás résztvevői ezért kifejezésre juttatták, hogy hogy Istentől meghívott nőknek is joguk van a diakonátusra és a papszentelésre. Az élethossziglan kötelező cölibátus ellentmond a Bibliának és a természetjognak – megszüntetését az emberi méltóság írja elő. Ez az intézkedés nemcsak a paphiányt enyhítené, hanem véget vetne a kapcsolatban élő papok körüli képmutatásnak is, melyet az egyházvezetés kényszerít ki. Csak „a mennyek országáért vállalt nőtlenség” önkéntessége lehet ugyanis hiteles tanúságtétel.
Középkori perjog
A Kánonjogi Kódexben előírt, vitás egyházi ügyekre vonatkozó eljárásjog nagymértékben ellentmond a jogállami környezetben évszázadok során kialakult szabályoknak, melyek célja a tisztességes eljárás és a független bíróság szavatolása. Az egyházi eljárásjogban középkori szokások rögzültek. Hiányzik a bizonyítékok közvetlen és szabad bírói mérlegelése. A személytelen, mindössze dokumentumok vizsgálatán alapuló eljárás során sem a feleket, sem a tanúkat nem hallgatják meg; a döntéseket hézagosan indokolják és latinul, fordítás nélkül hirdetik ki. Mindez vétség az ellen az alapjog ellen, hogy „mindenki igényt tart ügyének méltányos és megfelelő határidőn belüli meghallgatására” (Emberi Jogok Európai Konvenciója, 6. cikkely). Épp tanfegyelmi eljárások és házassági perek bonyolítása történik hiteltelen módon és megengedhetetlenül hosszú határidővel, s végződik olyan ítéletekkel, amelyek nem állják ki a kritikai értékelés próbáját.
Figyelmeztetés egy történelmi vétségre
Az egyház jogrendjét még mindig egy olyan, a hajdani hatalmi pozícióból fakadó szemléletmód határozza meg, amelyet műveletlen és ennyiben kiskorúnak tekintett emberekkel szemben valaha megengedhetőnek tartottak. A hivatali egyház feljogosítva érzi magát arra, hogy elutasítsa a sok ízben előterjesztett reformjavaslatokat.
A reformmozgalmak javaslatai megfelelnek számos teológusnő és teológus felfogásának és nyitott gondolkodású, felelős egyházi vezetők támogatását is élvezik. E javaslatok mindmáig némaságba ütköznek, jóllehet az érvényes normák egyszerű megváltoztatásával gyakorlattá válhatnának.
Az az ellenvetés, hogy az ilyen kérdéseket csak világméretekben s csak zsinati keretek közt lehetne megoldani, nem egyéb, mint a jelenkori felelősség hárítása. Hiszen ha szükséghelyzet áll elő, haladéktalanul és minden rendelkezésre álló eszközzel orvosolni kell. Az egyházvezetés nem vonhatja ki magát e felelősség alól, ha nem akar történelmi vétséget magára róni.
Az egyházvezetés gyakorlata és a hatályos egyházjog nap mint nap vét az emberi méltóság ellen. Sértő és megalázó intézkedéseket hoz, jogaiktól foszt meg embereket. Ahol ez megtörténik, ott a Jézus és a bibliai hagyomány példáján iskolázott lelkiismeretnek kiváltképpen kötelessége, hogy a szolidaritás jegyében hatékonyan emeljen szót az egyház és a társadalom szegényeiért és megalázottaiért.
