Ismét a zsinat hermeneutikájáról (és a Mérleg archívumából)

Időszűke miatt: részletek egy kisesszéből. Első változata a Boór Jánost hetvenötödik születésnapján köszöntő ünnepi kötet számára íródott.
„Ha a »zsinati szellem« kezdetben egyháztörténelmi fordulatot jelölhetett, később éppenséggel korrekciós műveletek, sőt ellenirányú szándékok eszközeként jött kapóra: felidézéséhez (a szellem megidézéséhez) egyre többször társul megrovó figyelmeztetés az egyedül üdvös interpretáció tulajdonjogára.

... mit hoz a múlt (2)

A példaszerűség dilemmái. XII. Piusz felmagasztalása és a holokauszt címmel megjelent e napló szerk.-jének elemzése Pacelli pápa küszöbön álló boldoggá avatásának hátteréről. Az írás a Magyar Narancs 2010. január 14-i számának internetes kiadásában olvasható.  
Egy-két hivatkozásához linket mellékelek, érdemes továbblépni:


– Hubert Wolf tanulmányának részletei
– az Emlékezzünk – megfontolások a Soáról c. dokumentum
– a Soá-dokumentum német tervezete a Mérleg 2003/1-es számában

Az új Mérleg most már szerk. bevezetővel az interneten

Megint nagy késéssel: kiegészült a tavalyi Mérleg első (dupla) száma. Részlet a szerkesztői bevezetőből (E számunkról):

Olvasói levél

Egy bátorító olvasói levél Rauschenberg Péter fizikus, filozófustól a Mérleg szerkesztőségének (részlet):

Még csak a 2008/4-es számot olvastam el. Ehhez a következő észrevételeket tenném.

1. Szerintem kitűnő a szerkesztési koncepció. Nekem úgy tűnik, a lap törzsét a közölt tanulmányok adják. Ezek rendkívül érdekesek egy élénk szellemű, érdeklődő katolikus számára. A bevezető részben elég világosan átjön a szerkesztőség felfogása, állásfoglalása a katolicizmus vagy általában a keresztény szellem aktuális vitáiban. Azt is nagyon jónak tartom, hogy a hitvalló élet sokféle lehetőségének gyakorlatibb, személyesebb, egyéni véleményeket, tapasztalatokat, életutakat is bemutató tárgyalása is helyet kap a lapban. Az is jó, hogy van olyan rovat, amiben a kultúrának nem csak a tudományos, hanem a művészeti része is szóhoz juthat. Nekem ez így nagyon megfelelne, ha én lennék a célközönség. Ennél hígabb lap olvasására sajnálnám az időt, az erre szánt időt viszont nagyon is értékesnek találtam.

2. Egy szám alapján is meg merem kockáztatni azonban, hogy meglehetősen egyoldalú a bemutatott tanulmányok kiválasztása. Ebben a számban három van, és mindhárom gyakorlatilag csak német nyelvű publikációkra hivatkozik. Ezen belül is felülreprezentáltnak tűnik néhány konkrét lelőhely. Nem tudom, ez tudatos-e, s ha igen, mi indokolja. A bemutatott három tanulmányból kettőnek ez egyáltalán nem válik a kárára. Az iszlám szír keresztény gyökereiről és Teilhard evolúciós felfogásáról szóló tanulmányok kitűnőek – pontosak, összeszedettek, lényegretörőek, érdekesek. A harmadik, a szabad akaratról szóló tanulmány azonban nagyon magán viseli a német nyelvű irodalomba való bezártság következményeit. Ezt a témát, azon a szinten, amin a szerző diszkussziója mozog, az angol nyelvű filozófiai irodalom csutkára lerágta már a negyvenes és a hatvanas évek között. Néhol kifejezetten kínos, ahogy a szerző spanyolviaszként felfedez problémákat, amiket évtizedekkel ezelőtt már sokkal pontosabban explikáltak, és vagy egy tucat különböző megoldást javasoltak rájuk az angol nyelvű irodalomban. A szerző egyébként tudja is, hogy van itt egy hatalmas irodalom, aminek utána kéne néznie, ha erről a témáról ír – egy helyen hivatkozik valami analitikus filozófiai antológia német fordítására. Ez a cikk szerintem filozófiai szempontból kicsit amatőr, feltűnő a kompatibilista szabadságértelmezésekről való hallomás teljesnek tűnő hiánya (pedig egy változat már Ágostonnál megjelenik), vagy az, hogy egy Epikurosz által felvetett híres problémát is egy német szerzőnek tulajdonít, a teológiai problémáknak a filozófiaiakhoz való kapcsolása kicsit esetleges, sem nem elég világos, sem nem elég következetes, s ezt szerintem akkor is így érezném, ha nem ez lenne az egyik kedvenc területem.

Ha elolvasom a többi számot, referálok róluk is. Nagyon jó a lap, nagy kár lenne érte, ha nem lenne.

A Mérleg mai postájából

„A Mérleg változatlanul a megközelíthető legjobb! Csak gratulálni tudok a tárgyilagos és elfogulatlan "válogatásokért"! Egyetlen megjegyzésem adódik, de nem a válogatáshoz, hanem egyik mondanivalójához.

XXIII. János megérezte az isteni indítást, hogy valamit kezdeni kellene az egyházzal, mert a múzeumok már nagyon tele vannak, és az egyház már nagyon nehéz gyermeke lett a világnak, amivel alig lehet valamit kezdeni, hiszen a jézusi üzenet a dogmák, dekrétumok és megnyilatkozások között egyre alkalmatlanabbá vált a való életre. Vagyis rádöbbent az egyház "nehézségé"-re, ami miatt már képtelenné vált adekvát módon továbbítani azt, amiért létbe lett szólítva. Érdekes, akkor nem beszéltek arról, hogy a szakértők közé néhány nehéz gyermeket is meghívtak, pl. Hans Küngöt, vagy Schillebeeckxet. Lehet ugyan, hogy jó néhányan nehezményezték ezt, és nehezményezik ma is, akik megbotránkoznak azon, hogy nem lehet mindenkit szabványos múzeumi tárgyként szabványvitrinbe kényszeríteni. – Ma már az egyház kulturáltan közösíti ki a nehéz fiúkat, vagy addig erőszakoskodik, amíg már ellenkezni sincs értelme.

Nem véletlen, hogy még egy méltatásban, egy ember életének értékelésében is lényegesnek állítjuk be az "ember nehézségét", de az egyház nehézkességéről nem ejtünk szót, mert az nem illő. Talán mintha csak a gyermeket terhelné a felelősség, hogy "nehéz" lett, és az egyház mentes lenne minden alól. Aquinói Tamás is elég nehéz gyermek lehetett a maga "ökörségével", mégis hogy megkönnyítette az egyház, mert beleillett a szekerének irányába. Ha valaki végre, így az egyház is, nem önmagát fogalmaztatná bele az emberek, teológusok és laikusok agyába, lelkébe, hanem engedné, hogy mindenki megtalálja a számára perdöntő Istent a kaptafaisten helyett, lehet hogy kevesebb nehéz fiú lenne és több szabadság, - és talán lélek is volna az egyházban, nem csak tanitói fegyelem. Az egyház legalább annyira nehéz, mint a gyermekei, hiszen nem létezik elméleti, múzeumi egyház, csak konkrét és személyes, ami könnyű és nehéz gyermekekből egyaránt áll.”

S. G.